Juen

Továbbra sem szeretek főzni, de valahogy olyan jó eső érzéssel tölt el, ha G – á, ettől továbbra is megőrülök^^ - megérkezik, én meg feltálalhatom az éppen aktuálisan elkészített vacsorát. Ne gondoljatok itt nagy dolgokra, én már annak örülök, ha a panírozott sajtot sikerül ehetőre sütnöm.

A múlt hétvége első felét nálam, Szegeden töltöttük, és igencsak késő este futott be a vonata. Mégis szerencse, hogy elértettem, és egy órával korábbra vártam, mert így épphogy be tudtam fejezni a vacsorát. De minden az előző napi tiramisu „sütésével” kezdődött.

1.       Pont: elfelejtettem rumot venni. Tudni illik, a tiramisuhoz kell! A kisboltba szaladtam érte, ahol volt is valami fél literes üveg, valami Kalóz, vagy Matróz márkájú. Vettem még egy 130 forintos energia italt is magamnak. Reméltem, hogy ezer forint csak elég lesz a kettőre. Tévedtem. 56 forinttal túlléptem a keretem. Na most mit csináljak? S Heuréka módjára eszembe jutott, hogy a napi bevásárlás alkalmával a bevásárlókocsiban használt százast csak bedobtam a zsebembe!

2.       Pont: Ha főzöl, először az egész receptet olvasd el, majd utána értelmezd mondatok szerint! Az én agyi kapacitásommal ez már túl bonyolult lett volna… 8 adag kávét lefőztem. „ A cukrot habosra verve keverd össze a cukorral.” Habosra verni a fehérjét kell, így a 6 tojást szétválasztottam, felvertem a habot, belekevertem a cukrot. A következő mondat szerint hozzáadom a mascarponét, és az egészet óvatosan összekeverem a tojáshabbal. 1. Probléma: csak 250 gramm mascarponém volt 500 helyett, így mindent meg kellett feleznem. Ami nem volt éppen kellemes hadművelet. 2. Probléma: én mindent a fehérjébe kevertem, és a tojás sárgáját felejtettem el.

3.       Pont: végre nagy nehezen összekevertem mindent, túl édes lett, jöhetett a pakolás. Fontos az egyenletesség! Na, nálam ez hiányzott, így az alja túl rumos lett, a teteje pedig száraz.

De nem szólhatok semmit se, mert a hétvégén az egész elfogyott sec perc alatt!

Vacsorára viszont nem elég süti, kell lennie valami táplálónak is. ezért kiválasztottam egy húsz perc alatt elkészülő egytálételt. Mindent a receptnek megfelelően csináltam, igaz, nekem egy teljes órámba telt. Mivel még bagettet kellett vennem hozzá, így hamarabb elzártam, amitől több levet engedett, és még nem forrt össze teljesen az íze. Fűszerrel meg spóroltam ám, főleg sótlan lett, de azért ez is ehetőre sikeredett. :)

Viszont másnap volt olyan rendes G –á, még mindig –, hogy a vacsora készítését magára vállalta, és végre valami finomat is ehettünk, nem csak elmegy kategóriát.

Most hétvégén elvileg én főztem a vendégeknek, de a feladatokat áthárítottam másokra.

Tepsiben sült krumplit készítettem. Ezt teljesen egyedül!!! A burgonyát megpucolva karikákra vágtam. A tepsit vajjal kikentem, majd szórtam egy réteg krumplit, ráöntöttem sajtkrémmel összekevert tejfölt, még egy réteg krumpli, majd be a sütőbe. Ha a krumpli megfő, le akartam szórni sajttal még. Ja, csak elfelejtettem letakarni alufóliával, ami nem ártott volna, hogy valóban megpuhuljon! Végül tettek rá mások, és meg is szórták a végén sajttal – szóval finom lett. Anyum azért dünnyögött egy sort, amiért nem tejszínnel kevertem össze tejföl helyett, mert azzal könnyebb lett volna.

Salátát készítettünk G-vel - komolyan… Jégsaláta, paradacsom, vöröskáposzta, uborka, répa. Ki hagytam még valamit? Sajtot nem reszeltünk bele, bár én nem is akartam, mert az nekem már sok lett volna a krumplival együtt.

A húst a fiúkra hagytam. G – brrr – kicsontozta, bepácolta valami grilles fűszerekkel, olíva olajjal, apum meg kisütötte padlizsánnal a kerti grillen.

Finom volt, minden elfogyott. Igaz, másnap a salátához még kaptam halat is, de az már ennyire sem az én dicsőségem, mert amíg a hal sült, én éppen a National Geographyt néztem^^

Két dolog van, amit nagyon, de nagyon szeretek: a paradicsom és a tészta.  A múltkor láttam az Ízlések és pofonokban, hogy bazsalikomot tesznek a spagettire. Gyorsan neki álltam keresni egy receptet, amiben a felsorolt három alapanyag megtalálható. Szinte azonnal találtam is egyet: Friss bazsalikomos paradicsomos tészta. Igen ám, de ebben friss érett paradicsom van, amit köztudottan Ő nem szeret. Mivel, ha sütök-főzök, akkor csakis úgy, hogy neki is. Kitaláltam, hogy a friss érettet helyettesítem sűrített paradicsommal, amit ő is kedvel. Megvettem hozzá az alapanyagokat, csak időnk nem volt egy közös vacsorához sem a vizsgáim miatt.

Most ahogy itthon vagyok, s tanulok, megéheztem. Belenézve a hűtőmbe, meglátva a paradicsomlét, megkívántam. „Előbb kipróbálom, hogy tényleg ehető-e” – gondolatokkal elővettem a hozzávalókat.

A pennét kifőztem andantéra (kicsit főzhettem volna tovább), amíg a szószt elkészítettem. A sűrített paradicsomot felöntöttem egy kis főznivaló paradicsomlével, hogy lágyabb legyen. Fokhagyma helyett fokhagyma-kockát morzsoltam bele, mert így gyorsabb volt, s sóval ízesítettem.  Végén jött a bazsalikom, ami a különleges ízét adja az öntetnek. Et voilà!

A végén reszelt parmezánt szórtam a tetejére, amit nem kellett volna, mert a fűszeres paradicsomszósznak kesernyés ízt adott, ami nekem már kissé soknak bizonyult. Ezt leszámítva ajánlom mindenkinek, aki gyorsan szeretne főtt ételt enni, és már megunta a sajtos tésztát.

Megint rám jött a konyhászkodás. Tisztában vagyok, nincs ilyen szó, de ezt a hangulatot nem helyettesítheti a főzés vagy a sütés kifejezés – egyik sem pontos.

Hétvége van, megint itthon vagyok – nagyobb lehetőség áll rendelkezésemre. S úgy gondoltam, kipróbálhatnánk a fondü tálat, amit néhány éve anyum kapott, vagy vett – mit tudom én – de nem használjuk, mert a lámpaolajtól, amit a mécsesébe öntött, bűzlik az egész ház. Szóval a Maximát lapozgatva egy csoki fondü receptjébe botlottam – amihez pillecukor kell! A család kedvence, minden itthon töltött hétvégén vesz apum legalább egy csomaggal. Aztán meg harcolhatunk egymással, ki is eszi meg az egészet, másnak nem adva belőle egy darabot se. Természetesen, általában én győzök.

Szóval tegnap este vettettem pillecukrot, hozzá olvasztani való csokit. Mamához bemenve találtam diót, és színes cukordarabkákat, amiket tortadíszítésre használ. Fogtam őket, s elhoztam. Így már minden hozzávaló rendelkezésemre áll.

Igen ám, de az itthoni nem csoki-, hanem sajt-fondü. Hm, most mi legyen az előmelegített tál. Úgy gondoltam, attól függetlenül elkészülhet ebben is, hiszen még használva sem volt, s a tál még nem itta be magába a sajt különleges zamatát.

De azt az olajat nem használhatom, ami a konyhaszekrényben van, mert nem csak büdös lesz tőle minden és felfordul a gyomrom, de anyum is világgá szalad jobb esetben – rosszabb esetben leharapja a fejem, s soha többé nem enged be a konyhába. Venni akartam hát normális, kellemes illatú olajat. (Sokkal később kiderül: sósborsszesz kellene hozzá.) Először egy 100 forintos boltban néztem meg, ahol ilyet nem tartanak; helyette viszont vehettem mécsesbe való orchidea illatút. Jött a Rossmann, de ott is csak aromaterápiás olajjal szolgáltak; olyannal, amit meg is lehet gyújtani, nem.

Szomorú kedvvel hazamentem. Otthonról felhívtam aput, elújságoltam neki a rossz hírt. Nem telt bele néhány perc, amikor visszahív: lehet kapni a benzinkútnál, munka után hozni fog. Mosolyogva tettem le a telefont: ez is megoldódott.

Most már csak fel kell majd este tálalnom, amikor anyu is hazaér. Kíváncsi vagyok, mit fognak hozzá szólni…